A Videoton még nem tudta, melyik csapat lesz az ellenfele az UEFA Kupa 1985-ös döntőjében, amikor Fejes Gábor technikai vezető, aki játékosként 302 bajnoki meccsen szerepelt a székesfehérvári csapatban, és az első válogatott labdarúgó volt a klub történetében, bánatosan említette:
Sajnos, a jegyigények felét sem tudtuk kielégíteni. Erről nem tehetünk, csak minimális bővítésre volt mód a Sóstói stadionban. Elnézést kérünk azoktól, akiknek a kérését vissza kellett utasítanunk.
Akadt olyan orgánum, amely 40 ezres kapacitásról írt, de nyilvánvalóan túlzásba esett: 30 ezresnél nagyobbra nem lehetett emelni a befogadóképességet. Már réges-rég minden belépő elfogyott, amikor – három nappal a kétmeccses döntő első mérkőzése előtt! – véglegessé vált a másik finalista kiléte. Az UEFA ekkor utasította el az Internazionale fellebbezését, amely arra vonatkozott, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség semmisítse meg a Real Madrid elleni elődöntő visszavágójának eredményét, és rendeljen el újrajátszást.
A milánói klub azért óvott, mert a Bernabeu stadionban Giuseppe Bergomit – 1-0-s madridi vezetésnél – eltalálták egy üveggolyóval, amelyet a nézőtérről repítettek a pályára. A 81-szeres válogatott, 1982-ben világbajnok olasz védő feje vérzett, a 758 fellépéssel 2011-ig szereplési klubrekordot tartó bekket a 38. percben le kellett cserélni. (Tizennégy éve Javier Zanetti döntötte meg a kék-fekete csúcsot.) Robert Valentine skót játékvezető – rejtélyes módon – nem fújta le a találkozót, és a San Siróban 2-0-s vereséget szenvedő királyi gárda odahaza 3-0-val fordított.
A Fehér Balett 1985-ös társulatáról megoszlottak a vélemények. Itthon azt írták róla: „Ez nem a Puskás-, Di Stefano-, Gento-féle Madrid. Remek csapat ugyan, de messze nem a régi!” A megállapítás jogosságát a La Liga tabellája alapján nem lehetett vitatni, hiszen a Real Madrid csak az ötödik helyet „szerezte meg” a spanyol bajnokságban. Viszont az Anderlechttel vívott nyolcaddöntő (0-3, 6-1) második felvonása után a Marca „Puskásékra emlékeztető játékról” cikkezett, míg az El Pais így áradozott:
Újra a miénk Európa legjobb csapata.
A Madrid nem Fehérváron, hanem a budapesti Hotel Hiltonban szállt meg, és a Fáy utcában edzett. „Többen vagyunk, mint egy Vasas-meccsen” – jegyezte meg a fehérek tréningjén egy angyalföldi drukker. A Sóstói stadionban pedig soha máskor nem volt annyi néző, mint negyven esztendővel ezelőtt, 1985. május 8-án. Konkrétan a világító-berendezés tartóoszlopain is emberek lógtak, ami két kérdést is felvetett:
- hogyan kerültek oda?
- miként engedhették ezt meg nekik?
Noha egy héttel korábban csak Ricardo Gallego képviselte a Real Madridot Cardiffban, a Wales–Spanyolország válogatott mérkőzésen (0-3), a vendégcsapatról a Fejér megyei Hírlap azt jelentette: „A nyugatnémet és argentin sztárral páváskodó, továbbá kilenc spanyol válogatottat fölvonultató Real Madridnál valamennyi ismert játékos ott lesz a sóstói pályán. Sőt, még a kispadra is jut hírességből, a cselezőművész Juanito legföljebb csereként juthat szóhoz.”
A királyi gárda összeállítása ez volt: Miguel Angel – Chendo, Stielike, Sanchis, Camacho – Michel, San José, Gallego – Butragueno, Santillana, Valdano. Ezzel szemben a Videotonból hiányzott a sérült Csongrádi Ferenc és Májer Lajos, valamint az eltiltott Szabó József. A két középpályással – Burcsa Győzővel és Vadász Imrével – felálló Burcsa, Novath, Vadász támadó hármast Kovács Ferenc edző így aposztrofálta: „A kinevezett csatársor.”
Igaz, Burcsának amilyen eleven, olyan szép spanyol emlékei voltak, a Videoton ugyanis 1984 nyarán megnyerte a zaragozai négyes tornát, és összes gólját – a házigazda Zaragoza (1-1), majd a chilei Universidad Catolica ellen (3-1) – Burcsa szerezte. Ám Hertzka György, aki hazánkban 1967 óta egyszemélyes intézménnyé vált a labdarúgók utaztatása ügyében, hiába mondta, hogy „igyekszünk mindenben a spanyolok kedvére tenni, ám a győzelmükről nem tudunk és nem is szeretnénk gondoskodni”, a Real Madrid – Michel, Santillana, valamint Valdano góljával – simán 3-0-ra nyert.
Az első mérkőzés összefoglalója:
Östreicher Emil, az ötvenes évek egymás után ötször BEK-győztes Real Madridjának titkára, Santiago Bernabeu elnök jobbkeze azonban azt mondta a huszonhárom tévétársaság közvetítette vereségről:
A sorozat megkezdésekor a fogadóirodák egy az ezerhez adták volna, hogy a Videoton a kupáért játszhat, így ez a teljesítmény a 0-3 ellenére is ritka bravúr.
Hasonló ahhoz, amit Szepesi György, a legendás rádióriporterből lett MLSZ-elnök elért: hogy a nyolcvanas évek – napjainkhoz hasonlóan – béketábori, oroszbarát Magyarországán a „disszidens” Östreicherből a magyar válogatott hivatalos menedzsere legyen.
A visszavágó nem sok jót ígért. Noha a madridi „Fehér Házban” a Videoton már a legerősebb összeállításában (Disztl Péter – Végh, Disztl László, Csuhay, Horváth – Burcsa, Csongrádi, Vadász – Májer, Szabó, Novath) szerepelhetett, az esetleges szépítés is legalább olyan meredek vállalkozás volt, mint a Neoton Famíliáé 1985 tavaszán. Az együttes Super Hits címmel angol nyelvű nagylemezt jelentetett meg, amelyen feldolgozta – többek között – Laura Branigantől a Self Controlt, Lionel Richie-től a Hellót, a Queentől az I Want to Break Free-t, Stevie Wondertől az I Just Called to Say I Love You-t, az Alphaville-től – Varga Miklós közreműködésével – a Big in Japant.
Disztl Péter a meccs elején hárította Jorge Valdano tizenegyesét, majd a mérkőzés hajrájában Májer Lajos bombagólt lőtt, így a Videoton 1-0-ra győzött. A madridi arénában 98 300 néző – köztük hetven fehérvári drukker – tapsolt a fehérvári csapatnak, amikor az felvonult átvenni a második helyért járó plaketteket. A publikum a kupagyőztes Real Madridot is mámorosan ünnepelte, s hatalmas volt a kontraszt ahhoz képest, hogy a Népstadionban egy héttel korábban csaknem meglincselték a válogatottat, amiért a vb-selejtezőkön addig százszázalékos, már vidáman továbbjutó, mindmáig az utolsó vb-résztvevő magyar csapat „merészelt” 1-0-ra kikapni a hollandoktól. (Annak idején nem volt szokásban vereségek után is a Himnuszt énekelni.)
A Marca Disztl Péter teljesítményét „kolosszálisnak”, Kovács Ferencet „Európa legjobb védekező felfogású edzőjének” nevezte. A Fejér megyei Hírlap szalagcíme ez volt:
A Real Madridé a kupa, a Videotoné a dicsőség.
A Labdarúgás című szaklapé meg ez: „A Videoton a futballban is márka.”
A visszavágó összefoglalója:
Ám a sóstói díjazás a közelébe sem jött a madridinak: a nagy fehérek játékosai fejenként egymillió pesetát kasszíroztak a kupagyőzelemért.
A spanyol fővárosban több mint kétszáz bár és étterem hosszabbította meg nyitvatartását a döntő napján (másnapján), ami annyit tett, hogy legkorábban hajnalban csukott be. Majd délben megint tárt ajtókkal fogadta vendégeit.
A legnagyobb újrakezdés azonban a Videotoné volt: Párizs (PSG) vagy Manchester (United) után megint kinyílt előtte a világ.
