Az év felfedezettjének választott 19 éves Tóth Alex karrierépítése példaértékű – többek között erről beszélt az M4sport.hu Kettő:Egy című podcastjában Papp Bence, a BePro menedzseriroda vezetője.
„Alex kezdőként kapott lehetőséget a klub sorsdöntő Európa Liga-mérkőzésén és utána minden meccsen pályán volt” – mondta a menedzser, és így folytatta:
Nem elég egyszer, kétszer pályára küldeni egy tehetséget. Egy dolgot biztosan várhatunk egy fiataltól: hibázni fog, de ennek ellenére is folyamatosan lehetőséget kell adni neki és bízni kell benne
– mondta el Papp a 19 éves középpályással kapcsolatban. Hozzátette, hogy Tóth Alexet ezen a nyáron semmiképpen nem adja el a Ferencváros.
A beszélgetésben szóba került a Magyar Labdarúgó Szövetség új ajánlása, amely szerint legalább öt magyarnak pályán kell lennie az NB I-es csapatokban és közülük az egyiknek U21-es korosztályba kell tartoznia.
Az interjúban szó esett Mim Gergelyről is, aki szerepel több klub kívánságlistáján, ám a menedzser elmondta, hogy egyelőre nincs konkrétum az ügyében. Úgy tűnik, hogy a csatár Zalaegerszegen kezdi meg a felkészülést, de Papp elárulta, hogy szerinte a nyár a játékos klubváltásától lehet hangos.