Nemzetközi foci bajnokok ligája

50 évente bukkan fel ilyen tehetség – Yamaltól retteg az Inter a BL-visszavágón

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Egy hete 3-3-as döntetlent játszott egymással az FC Barcelona és az Internazionale a Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén, így a keddi, milánói visszavágó előtt még teljesen nyitott a továbbjutás kérdése. Az biztos, hogy Lamine Yamal ezúttal is kulcsember lehet.

bajnokok ligája

Mbappé elment, a siker lehetősége visszatért: a letámadás fegyvere viheti Európa csúcsára a Paris Saint-Germaint
Őrült BL-döntőt ígér a két dinamikus, támadó szellemű csapat csatája
„Sírva fakadtak” – eléggé megviselte az Arsenal játékosait a BL-búcsú
BL-elődöntő: a visszavágót is behúzta a PSG, kettős győzelemmel verte ki az Arsenalt
Még több Kevesebb

A két csapat múlt szerdán úgy játszott 3-3-at a két csapat, hogy a katalánoknak 0-2-ről kellett felállniuk, majd 2-3-ról is egyenlítettek. A barcelonai találkozó után Hansi Flick, a hazaiak vezetőedzője és Simone Inzaghi, az Inter mestere is Lamine Yamalt méltatta, aki kétgólos hátrányban pazar gólt szerezve adott önbizalmat társainak és egyébként is sok gondot okozott a milánói védőknek.

A helyzet nem változott, a két edző ismét a fiatal Európa-bajnokot emelte ki.

Számomra a csapat a legfontosabb, de természetesen vannak kivételes játékosaink. Lamine Yamal egy közülük. Mindig azt mondom: ő egy zseni. Amit a labdával művel, az hihetetlen.

Minden passzt a megfelelő erővel, a megfelelő hosszúsággal adja, 17 évesen ez teljesen hihetetlen. Láttuk ezt múlt szerdán, amikor visszahozott minket a játékba. Gyönyörű volt látni. De a futballban mindig bizonyítanod kell” – vélte Flick.

Simone Inzaghi azt mondta, az első meccsen látottak segítenek a taktika kidolgozásában, de a legfontosabb az lesz, hogy Yamalt valahogy megállítsák.

Még soha nem láttam hozzá hasonló játékost élőben. Egy olyan jelenség, ami csak ötvenévente bukkant fel. Meg kell próbálnunk megakadályozni, hogy a labda hozzájusson, de ez lehetetlen. Nyilvánvalóan dupla odafigyelünk majd rá

mondta.

A középső védő Alessandro Bastoni úgy fogalmazott, a spanyol tini a legerősebb, aki ellen valaha játszott.

„Hogyan tudjuk megállítani? Úgy kell tennünk, mint az első mérkőzésen, ketten-hárman kell tapadnunk rá. De a Barcelona nem csak Yamalból áll, irigylésre méltó támadósora van.”

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó

21.00: Internazionale (olasz) – Barcelona (spanyol)
Az első mérkőzésen: 3-3

Kapcsolódó
Káprázatos gólokat hozott a Barca-Inter BL-klasszikus
0-2-ről és 2-3-ról is vissza tudott jönni a Barcelona. Kedden jön a visszavágó Milánóban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik
OSZAR »