Miután csapata, a Paris Saint-Germain kettős győzelemmel búcsúztatta az Arsenalt a Bajnokok Ligája elődöntőjében, Luis Enrique megragadta az alkalmat, hogy kicsit odaszúrjon a francia bajnokságot kritizálóknak.
Farmerliga, ugye? Igen, a miénk a farmerliga. Nos, nemcsak az eredménynek örülünk, hanem annak is, hogy mindenki elismeréssel beszél a csapatunkról
– mondta a spanyol edző, amikor felvették neki, hogy a PSG átgázolt a Premier League-csapatokon, a franciák ugyanis a ligaszakaszban legyőzték a Manchester Cityt, az egyenes kieséses etapban pedig kiejtették a Liverpoolt, az Aston Villát és most az Arsenalt is.
Farmerligának a többi topbajnokság szurkolói csúfolják a Ligue 1-et, amit a nagy ötös leggyengébb tagjának tartanak, és ahol a közvélekedés szerint mindig csak egy kiemelkedő csapat van, a jó játékosok pedig egyből Angliába, Spanyolországba, Németországba vagy Olaszországba igazolnak, amint lehetőségük nyílik rá.
Az összefoglaló:
Visszatérve Luins Enriquére, azt is mondta, egyértelmű célja volt, amikor Párizsba érkezett, hogy történelmet írjon a csapattal, ezért is jelent számára rendkívül sokat, hogy sikerült most elérni a döntőt. Az Interről annyit mondott, hogy három év alatt kétszer jutott fináléba, ez mindent elmond az erejéről.
De ráérünk még kielemezni őket, most ünneplünk kicsit
– mondta Enrique.
A PSG akár triplázhat is a szezonban. A bajnoki címet már rég megszerezte, a Bajnokok Ligájában és a Francia Kupában pedig döntős a csapat.