Nemzetközi foci

Meghalt a nigériai futballóriás, Peter Rufai

JEAN-LOUP GAUTREAU / AFP
JEAN-LOUP GAUTREAU / AFP
Hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Peter Rufai, a nigériai válogatott egykori Afrika-kupa győztes kapusa.

Rufai 1963. augusztus 24-én született Lagosban, pályafutását a Stationery Stores FC és a Femo Scorpions csapatában kezdte meg, majd egy év benini légióskodás (AS Dragons FC de l’Ouémé) után érkezett meg Európába.

Hat évet Belgiumban töltött, előbb a Lokeren, majd a Beveren együttesében védett, aztán az 1993–94-es szezonban 12 mérkőzést játszott a holland Go Ahead Eagles csapatában is.

1994-ben a portugál SC Farense következett, kiváló teljesítményének köszönhetően pedig átigazolt a La Ligába, ahol előbb Hércules, majd a Deportivo de La Coruna játékosa lett. Utolsó profi évében visszatért Portugáliába, a Gil Vicente FC-hez.

A válogatottban 1983-ban mutatkozott be, összesen 65 alkalommal lépett pályára, és 1993. június 24-én, egy Etiópia elleni Afrika-kupa selejtezőn büntetőből gólt is lőtt.

Szerepelt az 1994-es és az 1988-as világbajnokságon, emellett ’94-ben tagja volt az Afrika-kupát nyert nigériai csapatnak is.

Visszavonulása után is aktív maradt, és a lagosi Staruf Akadémián fiatalokkal dolgozott.

Gyászoljuk a legendás kapus, a nigériai futballóriás és 1994-es bajnok, Peter Rufait. Örökséged tovább él a stadionban és azon túl is. Nyugodj békében

– írta a nigériai szövetség.

Kapcsolódó
Nem csupán a futball-, a teljes sportvilág gyászolja Diogo Jotát
A kosaras LeBron James és a teniszező Rafael Nadal is szívhez szólóan emlékezett meg a liverpooli labdarúgóról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik
OSZAR »